2013. április 24., szerda

Olvastad már?

Toni Morrison: Nagyonkék

Fülszöveg:
A Nagyonkék, a szeretetet és a szeretethiányt egyaránt kísérő fájdalom, a varázslatos meseszövés és az örvénylő költői fantázia remekműve. A szerző szülővárosában, az ohiói Lorainben játszódó történet egy áldozattá váló tizenegy éves fekete kislány, Pecola Breedlove sorsát beszéli el. Pecola azért imádkozik, hogy kék szeme legyen, mert így ő is éppolyan szép és szeretetre méltó lesz, mint a sok-sok szőke, kék szemű, filmvászonra illő fehér amerikai kislány.
1941 baljós őszén, amikor a városka kertjeiben nem bújik elő a bársonyvirág, Pecola élete sem tud szárba szökkenni; fájdalmas és borzalmas pusztítással járó fordulatot vesz. Hogy tölti ki egy gyerek szívét a félelem és a magány?
Hogyan lesz tragédia abból, hogy egy vágy beteljesül; erről szól a Nagyonkék, Toni Morrison és egyben az amerikai irodalom egyik kiemelkedő alkotása.

Hát ez nagyon kék…nagyonkék…nagyon-nagyonkék…Nagyon, nagyon tetszett. Nem is tudom, hogy a történet, a nagyon szomorú események sorozata, a stílusa, a nyelvezete vagy a hangulata miatt tetszett ilyen nagyon. Azt hiszem, hogy a legfontosabb az az érzés, amit az elolvasása után hagyott bennem. Nem lehet nem szeretni…Nagyon szerettem volna, ha Pecola élete jóra fordul, ha megkapja azt a szeretetet, amire vágyott. Az elején még nagyon reménykedtem benne, hogy minden jóra fordulhat, de szép lassan rá kellett jönnöm, hogy semmi sem történik véletlenül, hogy a tragédia elkerülhetetlen.

"Azt viszont tudtam, hogy soha senki meg se kérdezte, mit szeretnék karácsonyra. Pedig, ha bármelyik felnőtt, akinek hatalmában állt, hogy a vágyaimat kielégítse, méltatott volna arra, hogy megkérdezze, mit kérek, megtudhatta volna, hogy nem vágyom semmi birtokolható tárgyra. Inkább érezni szerettem volna valamit karácsony napján. A valódi kérdés az lett volna: „Milyen élményre vágysz, drága Claudiám, karácsony napján?” Azt felelhettem volna: „Ómama konyhájában szeretnék ülni a kissámlin, az ölemben nagy halom orgona, és Ópapa csak nekem játszana a hegedűjén.”

26-27. oldal

"A család minden tagja élt a maga tudatának külön kis cellájában, mindegyik elkészítette a valóság darabjaiból a maga patchworktakaróját, innen is, onnan is felszedegetve a tapasztalás vagy a tudnivalók törmelékeit. Az egymástól begyűjtött apró benyomásokból született meg bennük az összetartozás érzése, és átmenetileg megpróbálták beérni ezzel."
40. oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése