2013. június 29., szombat

BOGYÓ ÉS BABÓCA A KÖNYVTÁRBAN − BARTOS ERIKA NÉPES OLVASÓTÁBORÁVAL TALÁLKOZOTT

Bartos Erika, a népszerű Bogyó és Babócagyerekkönyv-sorozat magyarországi szerzője erdélyi körútra érkezett. Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtár és Hargita Megye tanácsa szervezésében június 28-án, pénteken délután 17 órától találkozott népes olvasótáborával.









A Bogyó és Babóca a könyvtárban címmel meghirdetett közönségtalálkozón még a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés, tömegesen érkeztek a kisgyerekes családok, gyerek- és felnőtt rajongók a könyvtár előadótermébe. Összesen mintegy 450-en érkeztek, de legalább 300 volt a gyerekek száma. A későn érkezők már nem is fértek be a terembe. Ők a földszinti gyermekkönyvtárban várakoztak, amíg a találkozó végén dedikáltathatták a magukkal hozott kedvenc Bogyó és Babóca vagy az Anna, Peti, Gergő köteteket a szerzővel. A könyveket meg is vásárolhatták a helyszínen a Kele Könyvvár könyvesbolt jóvoltából. A rendkívül népszerű Bogyó és Babóca sorozatban eddig huszonkét mesekönyv, valamint dia- és rajzfilmek jelentek meg. Bartos Erika először csak saját gyermekeinek mondta el meséit, történeteit, később bartátai, ismerősei biztatására osztotta meg őket az olvasókkal. A meséket már a kezdetekkor előadta saját készítésű bábokkal és díszletekkel, a bábkönyv ötlete ebből az időből származik. A kötetet a 2012-es Ünnepi Könyvhéten mutatták be.


A találkozón Bartos Erika közvetlen kedvessége pillanatok alatt magával ragadta a gyerekközönséget, az írónő több mesét is hozott magával, vetített játszott és beszélgetett a gyerekekkal, akik csillogó szemmel figyelték a meséket és a jelmezekbe öltözött Tomi macit . A végén Bogyó és Babóca-rajzfilm betétdalát is elénekelték közösen.
Minden gyereknek jutott a kedvenc mesefigurákat formázó finom süteményekből, a Marcipán cukrászda lelkes munkatársainak köszönhetően. Az írónő asztalánál hosszú sorban vártak dedikálásra gyerekek és felnőttek, Bartos Erikának mindenkihez volt kedves szava.
A találkozóról a Székelyhon.ro portálon: http://www.szekelyhon.ro/magazin/kis-olvasoival-talalkozott-bartos-erika




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése