2013. november 11., hétfő

Olvastad már?

Fülszöveg:
Máté Angi hőse árva kislány, aki zord nagyanyjával, Mamóval egy kidőlt-bedőlt, kék falú univerzum lakója. Mégsem afféle árvagyerekes-ríkatós lelki horrortörténet ez, sem puszta tudósítás a szeretetlenség poklából. Az elképesztően tömény kisprózákból nem holmi sivárság árad. A titok az író világ-újrateremtő nyelvezete, amely egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és művészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv. Mamó „korcbaszedett' arca felett lobogós hajon "csicsonkáznak” a „hajhuziga-bogarak”, a templomi szentek „mutatják a szomorút, ki magukból”, „Nemzetközi Nőnapkor ott állnak a legszebb anyákok, a legszebb fejükkel, ruháikkal”, temetőben pedig „járulnak a népek, mintha lerónivaló sajnáljaik lennének”. A túlélés eszközei a varázsigeként örvénylő szavak. Sok jó könyv jelenik meg manapság, ám ritka az olyan, amelynek a helye előre ott állna kitöltetlenül a magyar irodalom polcán. A Mamó ilyen szín a palettán. Csak most, hogy van, jövünk rá, mennyire hiányzott!
Lackfi János

Szenzációs! Egyedi! Csodaszép! Tömör! Mától egyik nagy kedvencem. Még nem olvastam ilyen könyvet, amelynek nyelvezete, stilusa ennyire magával ragadott volna. Nagyon kedves, kis gyermeki világ, nagyon tömör, mély gondolatokkal és mondanivalóval. Egy csoda az egész kis könyv, úgy érzem, hogy benne van egy kisgyerek egész lénye, gondolatai, lelki világa. Ennél jobb gyermekpszihológiát szakemberek sem írnak.

"Attól félt a leginkább, hogy beteg leszek, meg attól, hogy megszeretek mást."
24. oldal

"Azt is tudtam, hogy tavasz van, az az idő, amikor mamó megöleli a lyukas fazekakat a fáradt virágokkal, s hordja őket, menti a kinti kékre a szoba benti, vastag feketéjéből. S ha akkor megkérdezi, mit szeretnék, azt mondtam volna, lyukas fazék szeretnék lenni."
40. oldal

… az ők szájuk másokat mondott. Más nyelven – mondta Mamó –, s ez olyan kacagós volt, hogy betesznek nekik egy más nyelvet, s az úgy mozog, hogy csak az érti, akinek ugyanolyan más nyelve van.
50. oldal
"Mamó ült, de ha ült is, mintha állt volna, ha nem is ő, de benne a dolgozás. Egyenesen állt benne a munka, majdnem haptákban és figyelve. Előre nézett – mintha azt is látná, ami a kötésmintán és a falon túl van, ami már a nincs (…)"
59. oldal

"Tudtam valamiket a halálról, arról, hogy él-él valaki, aztán behunyja a szemét, és többet soha nem, nem tudja kinyitni, a halál miatt."
110. oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése