2015. szeptember 29., kedd

Idősek Világnapja a könyvtárban

Október 1-én ünnepeljük az Idősek Világnapját. A Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében 11.30 órától Macalik Ernő biológus, természettudományi szakíró tart előadást a gyógynövényekről, majd válaszol a résztvevők kérdéseire. Szeretettel várják az előadásra és egy csésze tea melletti kellemes beszélgetésre a könyvtár nyugdíjas olvasóit, valamint a Nemcsak a húsz éveseké a net című könyvtári számítógépes tanfolyam végzettjeit.

Könyvtári minőségbiztosítás és értékelés - szakmai képzésen vettünk részt





A Kájoni János Megyei Könyvtárban 2015. szeptember 24-26. között a könyvtári minőségbiztosítás és értékelés témájával foglalkozó háromnapos szakmai képzésre került sor, a könyvtár munkatársainak részvételével.
 A képzés a Bethlen Bábor Alap támogatásával valósult meg. A tanfolyam oktatója a budapesti Könyvtári Intézet szakembere, Vidra Szabó Ferenc, a könyvtári értékelés és önértékelés folyamatának szempontjaival, kialakításával, megszervezésével ismertette meg a könyvtárosokat, elméletben és gyakorlatban egyaránt.
A szakamber a tréning során bemutatta és a résztvevő könyvtárosokkal gyakoroltatta a könyvtár adottságainak és eredményeinek értékelését, számba véve a vezetés, a stratégia, az erőforrások és a folyamatok megvalósításához szükséges adottságokat és a megvalósítás során keletkezett, a használók és a társadalmi közeg számára fontos eredményeket. A résztvevők olyan kompetenciákkal gyarapodhattak a képzés gyakorlatai révén, amelyek alkalmazásával képesek lesznek megszervezni, kialakítani a minőségi könyvtári szolgáltatások kereteit saját intézményükben is.

2015. szeptember 28., hétfő

"Én sem volnék, ha nem volnál...” – irodalmi-zenés előadás



“Én sem volnék, ha nem volnál...”
– irodalmi-zenés előadás Kányádi Sándor és erdélyi magyar költőtársai alkotásaiból

Előadók: a Sebő együttes – Sebő Ferenc Kossuth-díjas zeneművész, Barvich Iván és Perger László (Budapest) – Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész (Szombathely), dr. Fűzfa Balázs, innováció-díjas irodalomtörténész (Szombathely).

Csíkszeredai előadás: 2015. szeptember 30-án, szerdán 18 órától a Segítő Mária Gimnázium Kollégiumának dísztermében.
Az előadás ingyenes.
Részletek: http://konyvtar.hargitamegye.ro/hu/nd/287/en-sem-volnek-ha-nem-volnal...--a-sebo-egyuttes-eloadasa-csikszeredaban

2015. szeptember 25., péntek

Az Olvasókör szeptemberi találkozója








A nyári szünet után újra találkoztak szeptemberben az Olvasókör tagjai. Tizen gyűltünk össze az év hetedik találkozójára, amelyet szeptember 21-én, hétfőn délután a könyvtár előcsarnokában tartottunk.
Ezúttal is a korábban érintett témakörökhöz – orvos az irodalomban, illetve jeles személyiségek életrajzi vonatkozásai – kapcsolódtak a bemutatott kötetek, Péter Blanka, Sandu Nicoleta és Cseke Gábor ismertettek egy-egy kötetet. Az érdeklődők a kör honlapján, a Cseke Gábor író által közzétett ismertetők révén tájékozódhatnak a bemutatott kötetekről.

Cseke Gábor dr. Kercsó Attila gyergyószentmiklósi orvos-író Hagyaték című kötetéről beszélt, amely a neves orvos-előd, dr. Fejér Dávid gyergyói körorvos regényesített életrajza. Az elhangzott könyvismertető kapcsán Cseke Gábor arról is beszámolt, hogy  az "orvos az irodalomban" témával foglalkozó, orvos-portrékat bemutató írásaiból, amelyek a köri tevékenységhez kapcsolódnak, kötetet is tervez.
A tervek szerint a következő találkozót október 19-én, hétfőn délután 16.30 órától tartjuk a könyvtárban.


2015. szeptember 22., kedd

HERMANN GUSZTÁV: SZÉKELYUDVARHELY MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETE – könyvbemutató


Hermann Gusztáv Székelyudvarhely művelődéstörténete című könyvét ismerheti meg a közönség a Kájoni János Megyei Könyvtárban, a VI. Székelyföld Napok keretében 2015. október 14-én, szerdán 17 órakor szervezett könyvbemutatón. A székelyudvarhelyi helytörténész és közíró Hermann Gusztáv könyve 1993-ban jelent meg először. A csíkszeredai Pro-Print kiadó gondozásában jelent meg a könyv új, bővített kiadása idén, amelyet Hermann Gusztáv Mihály történész – a szerző fia – jegyzetekkel bővítve rendezett sajtó alá. Meghívottak, beszélgetőpartnerek: Hermann Gusztáv Mihály történész, egyetemi tanár, Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, valamint Burus Endre, a Pro-Print könyvkiadó vezetője.
A város művelődésének múltjában barangolhat az olvasó a kötetet lapozgatva, a művelődési intézmények, nagyhírű iskolák történetébe, a helyi színjátszás múltjába, a városhoz kötődő neves személyiségek életébe is bepillantást nyerhetünk a gazdag képanyaggal illusztrált kötetből.

Székely Szabó Zoltán: SZÍNHÁZASSÁG – kabaré és könyvbemutató





2015. október 13-án, kedden 17 órakor a Kájoni János Megyei Könyvtárban Székely Szabó Zoltán színész, író, humorista várja a színház és irodalom kedvelőit, a humorra is fogékony közönséget könyvbemutatóra és egy vidám szerzői estre, a VI. Székelyföld Napok rendezvényorozatának keretében.
"Az utóbbi időben mindinkább csalom a színházat az irodalommal" – írja magáról Színházasság címmel megjelent könyvének hátoldalán a Bécsben élő Székely Szabó Zoltán. A humoros-pajzán hangvételű kötetbe vegyes műfajú írásokat gyűjtött egybe, amelyek a színházi kulisszák mögé is bepillantást engednek.
Van köztük visszaemlékezés arról, hogyan került Bécsbe Sepsiszentgyörgyről, ahol 1976–86 között az Állami Magyar Színház társulatának tagja volt, hogyan alakult az élete és színészi pályája Bécsben, néhány színészportré erdélyi nagyokról, laudációk szövege a szerző díjaihoz, róla szóló újságcikkek, de a kötetbe kerültek színházi viccek, anekdoták, „hanták, aranypökések" is. A kötet a Juventus kiadónál jelent meg.
Székely Szabó Zoltán színész, író, humorista. Írói neve: Székely Tamás. 1976–86 között a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház színésze volt. 1987-ben Nyugat-Európába emigrált, Bécsben él, színházszervező, rendező, szerkesztő. Az 1990-es évektől a Bécsi Napló szerkesztőbizottsági tagja, 1993–2002 között a bécsi Europa Club évkönyveinek szerkesztője. Színházszervezői munkásságáért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Bánffy Miklós-díjával tüntették ki (2008).
Korábbi kötetei: Dákok a nyitott égbolton – Olaj a Tűzhelyre (politikai szatírák, Bp. 1991); Öntudat és faeke (politikai szatírák, uo. 1992); Volt egyszer egy társulat (beszélgetések, szatírák, paródiák, uo. 1993); Egy nemzedék – két felvonásban – erdélyi színészek tegnap és ma (interjúk, uo. 1994); Az elvtárs nem vész el (politikai szatírák, Sepsiszentgyörgy 1996); Könnyű nekem (humoros zagyvaság, Baja 2003); Bécsi magyar színházasdim (Bécs 2003).
(Életrajzi adatok: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. Főszerk.: Dávid Gyula. V/1.kötet. Bukarest-Kolozsvár, EME - Kriterion, 2010.

VEZÉREK ÉS ATYAFIK – Székelyföldi mondák, regék, történetek – Ambrus Lajos könyvének bemutatója

 
A VI. Székelyföld Napok rendezvénysorozat keretében mutatják be Ambrus Lajos Vezérek és atyafik – Székelyföldi mondák, regék, történetek című kötetét a Kájoni János Megyei Könyvtárban,  2015. október 12-én, hétfőn 17 órakor. 
A Korondon élő szerző a Hazanéző című korondi művelődési folyóirat főszerkesztője, a Hazanéző-könyvek sorozatának gondozója, 1982 óta jelennek meg verseit, novelláit, karcolatait tartalmazó kötetei, ezek mellett számos székelyföldi mese- és mondafeldolgozást tett közzé. Legújabb könyve a Kriterion Kiadó gondozásában, Jakabffy Tamás szerkesztésében, válogatásában és utószavával 2014-ben jelent meg. A kötetet Czegő Zoltán költő, író mutatja be. A bemutatón közreműködnek a Nagy István Művészeti Líceum diákjai.
Értékőrző és értéktermető könyvében Székelyföld különböző vidékeinek – Aranyosszéket is hozzászámítva – monda-, legenda- és 19. századi történeti, illetve mondarekonstrukciós termésének bőséges gyűjteményét nyújtja át az olvasónak a szerző.
"Ez a könyv olyan rövidprózai alkotásokat tartalmaz, amelyek a különféle székelyföldi tájegységek mi-tudatának szépirodalmi elemeit idézik az olvasó elé."– írja az utószóban Jakabffy Tamás, aki Ambrus Lajos három korábban publikált kötetének anyagából készítette a válogatást.

NÉPMESE NAPJA - vetélkedő kisiskolásoknak a könyvtárban




A Kájoni János Megyei Könyvtár 9. alkalommal szervezi meg a Népmese Napját 2015. szeptember 30-án déli 12 órától a könyvtár előadótermében.
Idén bábozással egybekötött vetélkedőre kerül sor, negyedik osztályos kisdiákosk részvételével.
A farkaskoma című népmese bábelőadásának megtekintése után a vetélkedőre benevezett osztályok előzetesen kiválasztott 3 tagú csapatai válaszolnak a népmesével, bábjátékkal kapcsolatos kérdésekre. A nyertes csapatok értékes könyvjutalomban részesülnek. Részletek alább:

Osztályok esetében szükséges bejelentkezni a 0755341312-es telefonszámon (Török Edit), 8,00-15,00 között szeptember 25-ig. A terem korlátolt befogadóképessége miatt a hamarabb bejelentkező osztályok számára tudjuk biztosítani a részvételt.

2015. szeptember 15., kedd

AZ OLVASÓKÖR SZEPTEMBERI TALÁLKOZÓJA




A nyári szünet után szeptemberben ismét találkoznak az Olvasókör tagjai. Az idei hetedik találkozót a hónap harmadik hétfőjén, szeptember 21-én, a szokásos 17 órai kezdettel tartjuk, a könyvtár előadótermében. Továbbra is az eddig érintett témakörökben – orvos az irodalomban, illetve jeles személyiségek életrajzi vonatkozásai – hangzanak majd el újabb könyvismertetők és viták. A kör találkozói továbbra is nyitottak, várunk mindenkit, aki szeretné megosztani olvasmányélményeit, vagy csak meghallgatni másokat.
A korábban bemutatott témák, könyvismertetők és más érdekességek mellett a szeptemberben bemutatásra, vitára kerülő művekről is tájékozódhanak az érdeklődők a Cseke Gábor író által közzétett ismertetők révén az Olvasókör honlapján. 
A tervek szerint a következő művekről és témákról lesz szó a szeptemberi találkozón:
Dr. Kercsó Attila Hagyaték című kisregénye 1994-ben jelent meg Gyergyószentmiklóson, amelyben az orvos-író megírja választott erkölcsi példaképének, dr. Fejér Dávid gyergyói körorvosnak a regényesített életrajzát. Cseke Gábor fogja ismertetni a könyvről a szerző olvasónaplója megírásának körülményeit. Kercsó Attila írói és gyógyító felelőssége címen olvashatunk a témáról a kör honlapján is: " A regény azért is érdekes, hiszen szerzője maga is gyakorlati gyógyító emberként élte le életét a gyergyóiak között, előbb a járványos betegségek esküdt ellensége volt, később, nyugdíjas korában a hajlott korúakat és a rászorulókat istápolta: a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárához betérők nyavalyáira írt recepteket. Élete tehát tökéletesen rímelt regényhősének sorsára - ritkán van írónak ekkora szerencséje."
A Németországban élő, Aradról származó közíró, Hollai Hehs Ottó Szent Istvántól Polgár Juditig című portrékötetének bemutatását Péter Blanka, a kör egyik ifjú tagja vállalta. A ma már könyvritkaságnak számító kiadvány bemutatja a külföld percepciója szerinti száz legismertebb magyar szellemi és sportteljesítmény csúcstartóját.
Egy érdekes háborús naplót is megismerhetnek a szeptemberi találkozó résztvevői, Sandu Nicoleta bemutatásában. Az Ata naplója szerzője G. Beke Margit műfordító (Görög Imre tanár férje és a neves magyar matematikus, Beke Manó lánya) az első világháború idején, férje háborús fogságba esésekor elhatározza, hogy naplót ír: egyrészt férje miatt, hogy a nemrég született kislányuk, Ata fejlődéséről, nyiladozó értelméről beszámoljon, másrészt a kislány részére, hogy amikor felnő, könnyebben megérthesse szülei-nagyszülei sorsának alakulását. A kislányból később Ata Kandó néven nemzetközi hírű fotóművész vált, aki Robert Capával dolgozott együtt, maga is szüleihez, családja erkölcsiségéhez méltó humanista életművet hagyott maga után.