2015. október 15., csütörtök

Vezérek és atyafik - Ambrus Lajos székelyföldi mondákat tartalmazó kötetét mutattuk be





A VI. Székelyföld Napok rendezvénysorozat keretében Ambrus Lajos Vezérek és atyafik – Székelyföldi mondák, regék, történetek című kötetét muttták be a Kájoni János Megyei Könyvtárban 2015. október 12-én, hétfőn 17 órától. Czegő Zoltán író, költő mondott bevezetőt és beszélgetett a szerzővel.
A Korondon élő Ambrus Lajos író, költő a Firtos Művelődési Egyesület elnöke, a Hazanéző című korondi művelődési folyóirat főszerkesztője, a Hazanéző-könyvek sorozatának gondozója. Legújabb könyve a Kriterion Kiadó gondozásában, Jakabffy Tamás szerkesztésében, válogatásában és utószavával 2014-ben jelent meg, aszerző hérom korébbi kötetének anyagából készült a válogatás.
Értékőrző és értéktermető kötet, hangzott el a találkozón Ambrus Lajos könyvéről, amelyben Székelyföld különböző vidékeinek monda-, legenda- és 19. századi történeti, illetve  mondarekonstrukciós termésének bőséges gyűjteményét nyújtja át az olvasónak Ambrus Lajos,  A találkozón a Nagy István Művészeti Szakközépiskola diákjai is közreműködtek: Imets Sarolt Édua székely népdalokkal gyönyörködtette a jelenlevő közönséget, Szilágyi Emőke a kötet mondáiból olvasott fel.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése