2015. december 7., hétfő

Advent fényei - Karácsonyi gyöngyvarázs: kiállítás a Gyöngyitisz klub újabb alkotásaiból








Adventi fények, illatok, dallamok címmel az ünnepre hangolódás jegyében vártuk a könyvtár előadótermébe december 4-én délután az érdeklődőket. A Gyöngyitisz gyöngyfűző klub tagjai által készített, modern, különleges gyöngyékszerekből nyílt meg az immár hagyománnyá váló adventi kiálllítás 17 órától. Berényi Erzsébet köszöntötte a kiállítás megynyitójára összegyűlt népes közönséget, az adventi hangulathoz az eseményen a Nagy István Művészeti Szakközépiskola diákjai és tanáruk, Kovács László zenetanár előadásában elhangzó klasszikus zenedarabok is hozzájárultak.
A Gyöngyitisz gyöngyfűző klub 2010-től működik, 2011 elején szervezték meg a könyvtárban az első gyöngyfűző tanfolyamot. Berényi Zsófia könyvtáros, a klub kitalálója és vezetője azóta rendszeresen megszervezi a klubtagok találkozóit a könyvtárban. A modern gyöngyfűzés alapjait oktató tanfolyamokon Zsók Évával együtt oktatóként is megosztja tudását az érdeklődő tanítványokkal. A kezdeményezés mára mozgalommá szélesedett, egyre többen vesznek részt városunkból a gyöngyfűző tanfolyamokon, a klubtagok által készített gyöngyékszerek pedig egyre változatosabbak és különlegesebbek.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése