2016. október 5., szerda

AZ IDŐSEKET KÖSZÖNTÖTTÜK



" Az öregeket dicsérem, a bölcset, a gyönyörűt,/ A türelmest, a csendes szavút,/ Az öregeket dicsérem, kiknek szavára figyelj !/ - mögöttük áll maga az élet."
Október 1-én ünnepeljük Az idősek nemzetközi napját. A Kájoni János Megyei Könyvtárban idén hétfőn, október 3-án délben köszöntöttük az idős könyvtárhasználókat. Illyés Gyula szavaival köszöntötte Vitos Zsófia könyvtáros a jelenlevő időseket. Ezután meghívottunk, Tankóné Péter Mária, csíkmadarasi nyugalmazott tanítónő előadását hallgathatták meg, a felcsíki település hagyományaival, népviseletével ismerkedhettek a könyvtár előterében, és megtekintették a tanító néni által készített hagyományos madarasi viseletekbe öltöztetett babák kiállítását.



A könyvtár előadótermében kötetlen beszélgetéssel ért évget az időseket köszöntő rendezvény. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése