2017. január 18., szerda

AZ OLVASÓKÖR JANUÁRI TALÁLKOZÓJA: NAPLÓK VILÁGA



 Az olvasókör 2017. január 16-i találkozóján szép számú érdeklődő jelent meg, olyanok is, akik több hónapja nem tudtak eljönni, ugyanakkor újak is csatlakoztak a csapathoz. A találkozó az eltervezett időben és ütemben zajlott.
Cseke Gábor ismertette kezdetben az idei rendezvények dátumát és gyakoriságát; az idei nagy téma az előzetes megbeszélés szerint az irodalmi naplók világa. Bővebben: 
A bevezetőben Cseke Gábor a naplókról szükséges legelemibb esztétikai tudnivalókat, majd a kör figyelmébe ajánlott kb. másfél tucat olyan napló formában született olvasmányt, melyek elérhetőek mindenki számára s amelyek olvasmánynak is szórakoztatóak. A továbbiakban nagyjából ezek mentén képzeljük el vitáinkat, de jelentkezhetnek új (napló) javaslattal is azok, akik vitainditóra vállalkoznak.
Ezután Péter Katalin mutatta be Karinthy Frigyes két kamaszkori naplóját, ismertetve keletkezésük történetét, helyüket a nagy humorista életművében. Beszélt Karinthy első irodalmi próbálkozásairól, amelyekre éppen a naplók korában került sor, majd jellemző részleteket olvasott fel belőle. A kör tagjai ezáltal jellemző leckét kaptak abból, milyen módon épül fel egy olyan - amúgy irói - napló, amely nem az olvasóközönségnek, csak a személyes öröklétnek készül.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése