2017. január 26., csütörtök

DOMOKOS PÁL PÉTERRE EMLÉKEZTÜNK A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN




A magyar kultúra napja tiszteletére szervezett csíkszeredai rendezvények sorában Domokos Pál Péterre emlékeztünk a Kájoni János Megyei Könyvtárban 2017. január 23-án. A könyvtár előadóterme ezúttal is szűknek bizonyult, olyan sokan érkeztek az eseményre. Halász Péter néprajzkutató előadásával, könyv- és fotókiállítással, valamint dokumentumfilm bemutatásával idéztük fel Domokos Pál Péter, a csángók vándorapostolának is nevezett néprajzkutató és Széchenyi-díjas zenetörténész életművét, halálának 25 éves évfordulóján.



Az ünnepi rendezvény elején csángó népdalok csendültek fel Domokos Pál Péter tiszteletére, Timár Karina, magyar-néprajz szakos moldvai diáklány gyönyörú énakhangomn szólaltatta meg a népdalokat.
A könyvtár munkatársa, Kelemen Katalin felvezetőjében arról beszélt, hogy a magyar kultúra megünneplésének méltó módja megemlékezni Domokos Pál Péter életművéről.
Halász Péter néprajzkutató Domokos Pál Péter halálának 25. évfordulójára című előadása elején hangzott el:
„A Magyar Kultúra Napját nem úgy kellene ünnepelnünk, ahogyan általában ünnepeljük. Hogy esztendőként egy napon, egy-egy kipipálható akcióval letudjuk a témát. Hanem úgy, ahogy legjobbjaink élték a magyar kultúrát az analfabéta moldvai csángóktól az olyan emberekig, mint akire itt most emlékezünk. Akik benne éltek ebben a kultúrában, eszerint dolgozva, eszerint imádkozva, énekelve, eszerint táncolva és – eszerint gondolkodva. Amint tette ezt Domokos Pál Péter, amíg 25 esztendővel ezelőtt el nem szólította közülünk a Fennvaló. De példája itt maradt közöttünk, és érdemes fölelevenítenünk, hogy jobbá válhassunk általa!"
Halász Péter felelevenítette, hogy a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzszakos munkatársa, Lukács László az 1990-es években, lészpedi emberekkel beszélgetve hallotta, hogy az 1932-ben, falujukban járt Domokos Pál Péterre úgy emlékeznek: „Magyarország királya látogatott hozzájuk, álruhában, hogy meglássa, miként élnek, hogyan beszélgetnek a csángómagyarok ott, a Beszterce völgyében. Magam is többször tapasztaltam, úgy beszéltek róla egykori moldvai ismerősei, házigazdái vagy leszármazottaik, ahogyan csak a szájhagyományban élő legendás alakokról szólnak az apáról fiúra szálló emlékek."
Előadásában a néprajzkutató rámutatott: „A legtöbb néprajzkutató munkája során többé-kevésbé érzelmileg is kapcsolódik a vizsgált etnikumhoz. Gondoljunk csak Kós Károlynak a Kalotaszeghez, Istvánffy Gyulának a palócokhoz, vagy Györffy Istvánnak a nagykunokhoz fűződő kapcsolatára. Amikor a néprajzi szakember nem csupán kutatásának tárgyát látja a vizsgált népcsoportban, de a magyarság nagy sorskérdéseinek egyikét fedezi fel bennük. De talán egyetlen néprajztudósunk sem forrt össze olyan szorosan a vizsgált csoporttal, mint a huszonöt esztendeje meghalt Domokos Pál Péter, aki – akárcsak népmeséink szegény emberének legkisebb gyermeke – elindult a világba szerencsét próbálni, s megtalálta – hogy a legendához tartsuk magunkat – a maga királyságát."
Domokos Pál Péter nem csak csodálatos dalaikkal, szépséges viseletükkel, kincseket hordozó nyelvükkel, hanem minden elesettségükkel, jogfosztottságukkal, szenvedésükkel, bizonytalan identitásukkal, önpusztító széthúzásukkal, azaz teljes sorsukkal együtt vállalta a moldvai csángó magyarokat. „Ugyanakkor tudta, hogy a Romániához került erdélyi magyarságnak a saját gyökereibe kell kapaszkodjon. Ezért nemcsak ő maga öltözött ünnepnapokon székely ruhába, de arra törekedett, hogy az egész Székelyföldön, vagy legalábbis Csíkban, visszaadja a hagyomány: a viselet, a dalok és a táncok, a faragások, a kerámiák becsületét. Kezdeményezte és megvalósította az ezer székely lány ünnepét, szőttes-bálokat, kórustalálkozókat tartott az általános iskolák számára, segítette a Csíki Székely Múzeum megszervezését." - emelte ki előadásban Halász Péter.
Domokos Pál Péter személyiségének talán legfontosabb vonása Halász Péter megfogalmazásában „az, hogy a szükségből erényt tudott kovácsolni, és rendszerint megtalálta a maga számára a legfontosabb feladatot. Vagy talán a feladat talált rá? Mindenesetre rendre egymásra találtak, szellemi életünk javára. Munkásságát túlzás nélkül úgy jellemezhetjük, hogy elsősorban a magyar művelődéstörténet fehér foltjainak megszűntetésére törekedett. Mégpedig tudatosan! „Életem fő célja az volt – mondta később –, hogy a magyar műveltség hiátusait pótoljam. Ha bármiféle okmányt találtam, vagy olyasmire leltem, amivel a magyar műveltség épületét magam is építhettem, okvetlenül megfogtam a téglácskát és a helyére tettem."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése