2017. május 2., kedd

ANDRÁS IGNÁC: KRISZTUS KIRÁLY TISZTELETÉRE – könyvbemutató és vetítéssel kísért előadás




András Ignác helytörténész, néprajzi író munkásságával évtizedek óta sokat tesz Kászonszék értékeinek, hagyományainak megőrzéséért, megismertetéséért. A kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában 2008 óta jelennek meg Kászonszék településeit bemutató kötetei.
Legújabb könyvében, amely Krisztus király tiszteletére címmel 2017-ben jelent meg, a nagykászoni római katolikus templom történetét mutatja be. A múltunk és hagyományaink iránt érdeklődő csíkszeredai közönség a Kájoni János Megyei Könyvtárban szervezett találkozón ismerheti meg a kötetet, a szerző vetített képes előadásában nyújt ízelítőt a nagykászoni templom és a hozzá kapcsolódó események, emberi sorsok történetéből.
András Ignác (Kászonjakabfalva, 1960) néprajzi író, helytörténész. A brassói egyetemen államvizsgázott pszichológiából. 1979-ben a kászonújfalvi általános iskolában kezdte pedagógusi pályafutását. 1990–1993 között a Hargita Megyei Táborigazgatóság vezetője volt, a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola igazgatója. Munkásságáért számos rangos díjban részesült. Helytörténeti és néprajzi kötetei a kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában jelentek meg: A templom közelében még a sírban is (2008); A halálkapu mögött (2009); Temetőjük a nagyvilág (2009); A kőkerten túl (2009); Kápolna a falu felett (2009), néprajzi gyűjtőmunkájának eredménye a Kászonszék népi gyógyászata című kötete (2011, 2. bővített kiadás 2013), Tudomány s erény díszére. Lapok a kászonszéki oktatás 400 éves történetéből (2014). Kászonszéki lélekhgarangok (2015); Krisztus király tiszteletére (2017).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése