2018. február 20., kedd

KÖZEL NEGYVENEZREN SZÓLALTATJUK MEG PETŐFI SÁNDOR MŰVEIT - ELKEZDŐDÖTT A 10. NEMZETKÖZI FELOLVASÓMARATON



A tizedik évfordulójához érkezett nemzetközi felelolvasómaraton évről-évre irodalmunk egy-egy kiemelkedő alkotójának életműve szólal meg. A maraton fő szervezője ötödik éve a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Ma, 2018. február 20-án a 195 éve született Petőfi Sándor műveiből olvasunk felhat ország közel 200 településén, határokon innen és túl közel 40.000 felolvasó szólaltatja meg nagy költőnk műveit, Az apostol megírásának és az 1848-as forradalomnak a 170 éves évfordulójánAz előzetes összesítések alapján a felolvasásra jelentkezők száma meghaladja a 38.400-at, összesen 198 településről, hat országból csatlakoztak az idei felolvasához. Az idei felolvasók közel negyvenezres létszáma, az évről évre nagyobb érdeklődés bizonyítja, hogy az olvasás, az irodalom egyetemes értékeket közvetít. Az országhatárokon átívelő felolvasás összefogja közösségeinket, megszólít gyerekeket, fiatalokat és időseket egyaránt. A központi helyszínen, a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében délelőtt tíz órakor kezdődött a 10. Nemzetközi felolvasómaraton ünnepi megnyitója, ahol Petőfi Sándor életművét felidéző könyvkiállítás fogadja a felolvasókat.
Bővebben:
Romániából a tavalyihoz hasonlóan az ország 16 megyéjéből csatlakoztak, viszont sokkal nagyobb a résztvevő települések és a felolvasók száma: az ország 167 településén több mint 33.000-an jelentkeztek felolvasásra, több mint 200 intézmény, szervezet vesz részt a közös felolvasáson, Erdély és Székelyföld számos településén, a távoli szórványvidékig és Bukarestig.
A külföldi felolvasók száma pedig megközlíti az 5000-et, öt országból jelentkeztek idén a felovasásra 29 településről: Magyarország, Felvidék (Szlovákia) és Kárpátalja (Ukrajna) mellett idén is lesz felovasás Belgiumban, a Brüsszeli Magyar Házban és Németországban.
Hargita megyei felolvasók létszáma is minden eddiginél nagyobb idén: közel 20 000-en jelentkeztek felolvasásra a megye 70 településéről, Csíkszeredában mintegy 4500-an olvasunk fel a megyei könyvtárban és számos iskolában, több mint 20 intézmény és szervezet részvételével.
Idén a maraton házigazdájaként és szervezőjeként a megyei könyvtár munkatársa, Török Edit fogadta és köszöntötte a felolvasásra érkező vendégeket, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Barti Tihamér köszöntő beszédében a rendezvény nagy vonzerejét emelte ki. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának nevében dr. Farkas Balázs első konzul úr köszöntötte a jelenlevőket, kiemelve, hogy Petőfi neve elválaszthatatlanul összefonódott az 1848-as szabadságharc eszméjével, amelynek idén a 170. évfordulóját ünnepeljük. Első felovasóként Kopacz Katalin Mária, a Kájoni János Megyei Könyvtár menedzsere Petőfi Sándor ars poeticájával, a XIX. század költői című versével indította a felolvasást. Iochom Zsolt Miért zárjátok el az utamat? című költeményt szavalta el, őt követte Balog László, a Sapientia EMTE csíkszeredai könyvtárának igazgatója, három zsáner jellegű verssel idézve fel Petőfi költészetének humoros oldalát.
A felolvasást a konzulátus munkatársai folytattákelsőként dr. Farkas Balázs konzul az Éj van címú verset olvasta fel , a Hargita Népe újságírói és a Role együttes tagjai is felolvastak a következő percekben.
Délelőtt 10 órára érkeztek könyvtár előadótermébe a Nagy Imre Általános Iskola VII-VIII-os diákjai, elhangzott több részlet a János Vitézből is a felolvasás során, majd a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak adták át a stafétát, akik nem csak olvastak, hanem énekeltek is Petőfi megzenésített verseiből, többek között az Itt van az ősz, itt van újra című vers hangzott el.
Dél körül megérkeztek a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai a könyvtár olvasótermébe. Folyamatosan érkeznek a felolvasók, a korábbi évekhez hasonlóan helyi iskolák, kulturális intézmények, civil szervezetek, egyesületek csoportjai. Idén is felolvasnak a délutáni órákban a könyvtári diákolvasókör tagjai, a Lázadó Muglik. A Nagy István Művészeti Szakközépiskola diákjainak egy csoportja is délután érkezik a könyvtárba. Majd felnőtt csoportok, civil szervezetek, egyesületek képviselői jönnek felolvasni a délutáni órákban: a Németh Géza Kulturális Egyesület és a Romániai Cserkésszövetség tagjai olvasnak fel. 
Csíkszeredában és ezzel párhuzamosan számos más helyszínen is zajlik a mai nap folyamán a felovasás. A csíkszeredai középiskolák, általános iskolák és óvodák többségében saját székhelyükön szerveznek felolvasást, de több iskola küldöttsége a megyei könyvtárban is felolvas A város 20 intézményéből több mint 4500-an jelentkeztek felolvasásra.
Köszönjük mindazoknak, akik idén is vállalták a maraton népszerűsítését iskolákban, óvodákban, kulturális intézményekben, könyvtárakban, gyerekek és fiatalok, felnőttek és idősek körében.
A maraton megnyitójáról és számos helyszínéről tudósít a média, így képet kapunk az esemény hangulatáról, méreteiről.
A maraton befejezése után fogunk teljes képet kapni a résztvevők teljes számáról, a részletes beszámolót közzétesszük majd honlapunkon is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése