2018. április 24., kedd

GYIMES A LAKITELEKI NÉPFŐISKOLA ÉRTÉKTÁRÁBAN – KÖNYVBEMUTATÓ

A Lakiteleki Népfőiskola által 2012 tavaszán indított, az egész Kárpát-medence valamennyi magyarok által lakott területére kiterjedő helytörténeti-szociológiai felmérés tizenvalahányadik kötete 2017 októberében látott napvilágot Gyimes Kollégiumcímmel (Lakitelek, Antológia Kiadó). Dr. Antal György, Antal Tibor és Halász Péter szakmai irányításával és szerkesztésében jelent meg a kötet, Berszán Lajos kanonok, az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum alapítójának előszavával. A kötet csíkszeredai bemutatójára az idei Könyvtári Napokrendezvényeinek sorában várják az érdeklődőket a Kájoni János Megyei Könyvtárban, 2018. április 26-án, csütörtökön. Meghívott szerzők: Berszán Lajos, Ferencz Gabriella, Imets László, Rácz Árpád, Salamon József, Szilveszter Imre, Vass Nimród István, Tankó Gyula. Énekszóval és muzsikával közreműködnek:Vrencsán Anita, Kánya Tamás, Vrencsán Dávid. 
Halász Péter néprajzkutató, a Honismereti Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Gyimes Kollégium szakmai vezetője ajánló sorai a kötetről:
Anyagának összegyűjtésére nem kevesebb, mint 59 diák és felnőtt fogott össze. Gyimesből, Csíkból, valamint Moldvától Bácskáig s a maradék Magyarország néhány alföldi településéig érkeztek a Gyimes Kollégium munkatársai. Legtöbbjük most járt először a Kárpát-medence legkeletibb szélén lévő Patak-országban, az élmény frissessége érezhető a kötet írásaiban. Értéket jelent az idevalósinak és az idelátogatónak egyaránt, mert megismerheti a táj szépségeit, múltba vesző történelmét, a 3-4 évszázada itt élő csángóság munkás életét, páratlan hagyományos kultúráját, érdekes kirajzásait, vallásos életét és példamutató magyarságtudatát. Mint minden könyv által, ebből is gazdagodhatunk: akik itt élnek Gyimesbükkön, Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon megerősíthetik szülőföldjük iránti szeretetüket, aki pedig valamilyen alkalommal idevetődik, az megerősödhet a tudatban, hogy milyen kifogyhatatlan értékek vesznek körül bennünket itt, a Kárpát-medencében. ”
Népfőiskola értékfeltáró programja a külhoni magyar értékek feltárását, bővítését segíti, ennek a munkának eredményeként jött létre a GyimesKollégium című kötet, amelyet először 2017 októberében mutattak be a Gyimes konferencián. A kutatásban közel hatszáz gyimesi csángó családot szólítottak meg a három gyimesi községközpontban, illetve a közigazgatásilag hozzájuk tartozó településeken, mint Egerszék vagy Gyürke. A Gyimesek természeti értékein túl az épített kultúrára, zenei és tánchagyományokra, az ökológiai tudásra, és gazdálkodásukban rejlő tudás mélységeire is kiterjedt a kutatás, amlynek eredményei az elemzés és összesítés után a Magyar Értéktárba kerülnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése